Gratulálunk!

2022.05.18. 07:00

Teke-vk: idén is van Oswald-arany

Az észtországi Elva városában megkezdődött a tekézők idei világbajnoksága, és máris egy zalai sikerről kaptunk hírt, ugyanis Oswald Dá­niel az U18-as korosztályban vegyes párosban aranyérmet szerzett.

Kerkai Attila

Oswald Dániel a tavalyi érmeivel. Van egy újabb aranya is.

Fotó: Katona Tibor

Az idei teke-világbajnokság, illetve -világkupa Észtországban zajlik, azonban csak az U18-as és U23-as korosztályoknak rendeznek csapatversenyeket is, míg a felnőtteknél ezúttal kizárólag egyéni küzdelmek lesznek. 
Ami a jó hír, hogy mindhárom korosztályban van zalai induló, vagyis magyar válogatott. Az U18-as korosztályban Oswald Dániel (ZTK-FMVas), az U23-as együttesben László Kata (ZTK-ZÁÉV TK), Borsos Bence (ZTK-FMVas), valamint Oswald Dániel ebben a korosztályban is indul. A felnőtteknél Kakuk Levente (ZTK-FMVas) és Kozma Károly (ZTK-FM-Vas) öltheti magára a címeres mezt. 

Az egészen május 28-ig tartó sorozatot az U18-as korosztály kezdte, akiknek hivatalosan világkupa-küzdelmet jelent az észtországi viadal. Mindenesetre jól indult úgy magyar, mint zalai szempontból a sorozat, ugyanis az U18-as nyitányon Oswald Dániel vegyes párosban Kis-Horváth Lucával, a Rákoshegy versenyzőjével aranyérmet szerzett 1217 fával. Oswald 624 fát ütött, és jól érzékelteti a verseny szorosságát, hogy a magyar páros mindössze egy fával előzte meg a szlovák kettőst. Oswald Dániel tavaly a szlovéniai világkupáról is két éremmel (egy arany, egy ezüst) tért haza. Annyit még megtudtunk, hogy a gellénházi tehetség az új szezonban kölcsönben majd Szentgotthárdon játszik, a minél több játéklehetőség érdekében.  
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában