Összefoglaló

2022.05.22. 20:00

Halálos baleset, étterembe hajtott autós, jótékonysági futás - a hét hírei Zalában

Mutatjuk a hét legolvasottabb híreit a megyéből.

Zaol

Forrás: Rákhely Martin

Halálos baleset történt Zala megyében

Nagykanizsán, a Dózsa György út és a Sugár út kereszteződésében 2022. május 20-án 18 óra 25 perckor egy helybéli asszony az általa vezetett személygépkocsival eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy segédmotoros-kerékpárral, majd továbbhajtott, és egy lakóház falának csapódott. A motort vezető 60 éves férfi a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően elhunyt. A balesetről ITT írtunk. 

Étterembe hajtott egy autós Zalaegerszegen

Egy 38 éves zalaegerszegi férfi közlekedett 2022. május 17-én 1 óra 20 perc körül egy személygépkocsival Zalaegerszegen a Jókai Mór utcában. Haladása során a Rákóczi Ferenc utca kereszteződésénél egyenesen továbbhaladt a kiemelt útpadkán és egy étterem üveges nyílászáróján áthaladva az épület középső tartópillérének ütközve állt meg. Részletek ITT. 

Forrás: police.hu

Mentőautó szenvedett balesetet Bak és Sárhida között

Pénteken délután három óra után Bak és Sárhida között balesetet szenvedett egy mentőautó. Az elsődleges információk szerint a hang- és fényjelzést használó gépkocsit egy úthiba, kátyú megdobta, ezután borult az árokba. A balesetről ITT írtunk, ahol további képek megtekinthetőek. 

Forrás: Pezzetta Umberto

Kerítésbe rohant egy autó Nagykanizsán

Kerítésbe rohant egy autó Nagykanizsán, a Magyar utcában. A Rendőrségi Útinformációs Rendszer tájékoztatása szerint a helyszínen torlódás, útlezárás nincs. Az esetről ITT írtunk. 

Ismét elindult a jótékonysági futás Zalaegerszegen

Hatodik alkalommal indult a koraszülötteket támogató jótékonysági futás mezőnye vasárnap a megyeszékhelyről. Most is a ZalaZone fogadóépülete volt a keszthelyi Fő térre vezető 66 kilométeres táv rajthelye. Szám szerint ez volt a a hetedik jótékonysági futás, ugyanis  járvány idején a résztvevők egyénileg teljesítették a vállalt penzumokat, és akkor összesen 10 ezer kilométert futottak, árulta el dr. Gárdos László, a verseny szervezője. Bővebb információ ITT. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában