Bűnügy

2022.05.25. 10:33

Drogfutárokat kaptak el Nagykanizsán

A Zala Megye Rendőr-főkapitányság nyomozói lezárták a nyomozást és vádemelést javasolnak a gyanúsítottak ellen.

police.hu

Fotó: police.hu

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett és más bűncselekmények elkövetésének magalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást.

2021. augusztus 30-án a nagykanizsai rendőrök egy gépjármű közbiztonsági ellenőrzése során elfogtak és előállítottak egy 28 és egy 27 éves tatabányai, valamint egy 32 éves nagykanizsai férfit, miután a gépkocsiból, és a személyek ruházatából, összesen több mint kettő kilogramm kábítószergyanús fehér por és zöld növényi törmelék került elő, melyekről az eljárás során lefolytatott kábítószervizsgálat megállapította, hogy amfetamint és THC-t tartalmaznak.

Fotó: police.hu

A gyanúsítottak elfogása során lefoglalt nagyobb mennyiségű készpénz, a kábítószergyanús anyag jelentős mennyisége, csomagolásának módja, valamint az elfogás körülményei alapján megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a gyanúsítottak kábítószer kereskedelemmel foglalkoznak, amit a lakhelyükön tartott kutatás során talált kábítószerek méréséhez, csomagolásához szükséges eszközök, mérlegek, zacskók szintén alátámasztottak. A férfiak az eljárás során beismerő vallomást tettek, ami igazolta a nyomozók gyanúját, miszerint a két tatabányai férfi kábítószer-kereskedelem céljából találkozott Nagykanizsán a helyi férfival.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt folytatott eljárást befejezte és a nyomozás iratait a három férfival szemben vádemelési javaslattal megküldte a Zala Megyei Főügyészségnek - írja a police.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!