A fiataloknál eljött a teljes hazai élmezőny

2022.06.27. 07:00

Négyszáznál is többen indultak a Zalaegerszegi Triatlon Klub versenyén

A rekkenő hőség is próbára tette vasárnap a Zalatriatlon Sprint 2022 E.on Utánpótlás Ranglistaverseny résztvevőit a hagyományos helyszínen, a Gébárti-tó térségében.

Varga Andor

Fentről a Nap, alulról pedig az aszfalt árasztotta a forróságot a kerékpárosokra Fotók: Pezzetta Umberto

Mint a viadal elnevezése is utal rá, a Zalaegerszegi Triatlon Klub versenye elsősorban az utánpótlás korosztályok tagjai számára volt fontos és értékes, hiszen helyezéseik után ők ranglistapontokat kaptak. 

A futópályán a váltóverseny egyik helyi indulója, Horváth Lilla

Ennek megfelelően a fiataloknál a hazai élmezőny ezt a napot Zalaegerszegen töltötte, míg a többi kategóriában a versenynek erős konkurenciával szemben kellett helytállnia.

– Nagyon sűrű a versenynaptár, igazi kihívás volt helyet találni a viadalnak, és ez a nap is csak némi jóindulattal mondható szabadnak, hiszen ezekben az órákban még két viadal zajlik az országban: Balassagyarmaton és Kaposváron – mondta ennek kapcsán Jakabfy Zoltán, a Zalatriatlon elnökségi tagja, a viadal főszervezője. 

– Ha mindezeket tekintetbe vesszük, egyáltalán nem rossz a mi mezőnyünk: az utánpótlásfutamokon összesen 209 versenyző állt rajhoz, a felnőtt korosztályokban pedig 175 egyéni indulót, illetve 12 váltót regisztráltunk. Az előnevezések alapján kalkulált háromszázas létszámot tehát bőven meghaladta a gébárti mezőny, még úgy is, hogy bár a váltókat alapvetően három emberre találták ki (ideális esetben az úszásra, a kerékpározásra és a futásra is másik sportoló vállalkozik), voltak olyan „bátrak” is, akik ketten küzdöttek a célig. A távok korosztályok szerint persze különbözőek voltak: a legrövidebbet az újonc I. és II. korosztályoknak jelölték ki, ők 200 métert úsztak, négy kilométert kerékpároznak és egy km-t futottak, míg a legnagyobb kihívás a felnőttekre várt, 750 m, húsz km, öt km etapokkal. 

A délután fél háromkor rajtolt főfutamot Hóbor Zalán (Kőszegi Triatlon és Úszó Klub) nyerte meg, aki 1:00:03 percet töltött a pályán. A sikerben talán a helyismeret is segítette, hiszen egy éve ugyancsak nyerni tudott Gébárton, vagyis most megvédte címét. A nőknél Nádas Nóra Romina (Team Újbuda SE) volt a legjobb 1:07:14 órával. Az utánpótlásból kiemelhető még a Zalatriatlon két versenyzőjének dobogója: Kovács-Leszkay Zoé újonc II-ben ezüst-, míg Péterffy Nóra Laura újonc I-ben bronzérmet szerzett. A viadal részletes eredménylistáját későbbi számunkban közöljük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában