Játékosmozgás a megyei első osztályban

2022.08.11. 06:50

Végletek: Szentgróton egy játékos búcsúzott, az ASC-nél 11 távozóra 8 érkező jutott

A hétvégén kezdetét veszi a megyei labdarúgó-bajnokság. A 2022/2023. évi I. osztályú pontvadászat rajtja előtt szokás szerint összegyűjtöttük, hogy a csapatoknál milyen játékosmozgás zajlott le a nyáron.

ZH

Számszerűleg a legnagyobb játékosmozgás az NB III-ból visszatérő Tarr Andráshida SC-nél (kékben) zajlott a nyáron

Forrás: Pezzetta Umberto / ZH-Archívum

Mondhatni, átlagos volt az átigazolási szezon, de persze kivételek ebből „felfelé” és „lefelé” egyaránt akadtak. Ami a mezőnyt illeti: a bajnok Technoroll Teskánd feljutott az NB III-ba, és már a Nyugati-csoportban játszik, ugyanakkor a Tarr Andráshida SC kiesett onnan, és visszatért a megyei I. osztályba. Viszont az előző évihez képest eggyel kisebb lesz a létszám, hiszen 13 csapattal indul a pontvadászat, a tavalyi 14-gyel szemben.

Femat Csesztreg

Érkezett: Biharvári Roland (Lenti TE), Lovrencsics Tamás (Lenti TE), Szabó Barnabás (Szepetnek).
Távozott: Horváth Richárd (NK Hodos, Szlovénia), Könye Balla Dávid (Csákánydoroszló), Őr Gergő (Csákánydoroszló), Pál Bálint (Lenti TE).
Edző: Tamás Tamás.

Flexibil-Top Zalakomár

Érkezett: Fenyvesi Róbert (Zalavári SC), Mutter Marcell (FC Nagykanizsa U19).
Távozott: Daróczi Ádám (Miklósfa), Földesi Gábor (Zalavár), Kuti István (Segesd).
Edző: Mutter Attila.

Hévíz

Érkezett: Vágusz Patrik (Alsópáhok), Biró Botond (Marcali), Dénes Zsolt (Pápa).
Távozott: Kiss János Gergely (?), Dominkó Joel (befejezte), Lajtai Botond (Balatonkeresztúr).
Edző: Damina László.

Horváth-MÉH Kiskanizsai Sáskák

Érkezett: Baranyi Ad­rián (Kadarkút), Béli Krisztián (Sand), Bilák Péter (Letenye), Kiss Jácint (Sand), Pesti Attila (Murakeresztúr), Turi Dániel (Becsehely), Zsiborás Gábor (FC Nagykanizsa U17–U19).
Távozott: Dolmányos Márk (Lenti TE), Póka Bence (Bagola).
Játékos-edző: László Roland.

Kinizsi Gyenesdiás

Érkezett: Csák Benjámin, Takács Ádám, Hegedüs Patrik (Keszthelyi Haladás), Mikola Pál (Cserszegtomaj), Kiss Péter, Karancz Kristóf (Balatonberény).
Távozott: Sipőcz Gábor, Szokoli Márk, Pálfi Patrik, Besze Marcell (mindannyian Zalaapáti), Szabó Ádám, Nedelkó János (mindkettő Ausztria).
Edző: Kocsis Norbert.

Lenti TE

Érkezett: Kormányos Márk (Kiskanizsa), Mayer Gergő (Nagylengyel), Varga Dávid (Bárszentmihályfa), Fábián Kristóf (Szentgotthárd), Nagy Martin (Teskánd), Pál Bálint (Csesztreg), Horváth Balázs (Dobronak, Szlovénia), Kovács Erik (NK Nafta, Szlovénia).
Távozott: Orbán Erik (Andráshida SC) Kondákor Bálint (Tormafölde), Biharvári Roland (Csesztreg), Lovrencsics Tamás (Csesztreg), Koczor Szilárd (Bajánsenye), Tóth Bálint (Gutorfölde), Bakos Csongor (Andráshida SC), Szabó Kornél (Csesztreg), Simon Péter (Bajánsenye).
Edző: Németh Imre.

Magnetic Andráshida TE

Érkezett: Baksa Máté (Csatár), Kálovics Henrik, Kovács László Márk (mindketten Andráshida SC), Vida Ákos, Soós Márk (mindketten Zalaszentmihály), Kenesei Soma (Egyházasrádóc, Vas megye).
Távozott: László Dávid (Andráshida SC), Deák Dominik (Teskánd II.), Bognár Kristóf Patrik, Odonics Péter (mindketten Böde).
Edző: Bencze Péter.

Police-Ola

Érkezett: Timbokovics Péter (Bak), Lakatos Alexander (Nagykapornak), Szekeres Ákos (Tarr Andráshida SC).
Távozott: Tausz András (Vasvár).
Edző: Konrád Péter.

Semjénháza

Érkezett: Szalai Dániel (újrakezdte, utoljára Nagykanizsa).
Távozott: Szilágyi Roland (Letenye), Balogh Péter (?).
Edző: Kovács Imre.

Szepetnek

Érkezett: Bános Levente, Csavari Benjámin, Farkas Roland (mind FC Nagykanizsa), Dömötörfy Bálint (Tarr Andráshida SC), Koller Gergő (Testvériség-Újpalota SE), Rákhely Martin (Kőszeg), Májer Milán (Becsehely), Májer Simon (Becsehely).
Távozott: Szabó Barnabás (Femat Csesztreg).
Edző: Németh István.

Tarr Andráshida SC

Érkezett: Takács Gergő, Orbán Erik, Bakos Csongor (valamennyien Lenti TE), Szabó Benjamin (Teskánd), László Dávid (Magnetic ATE), Hajdu Richárd (Nagykapornak), Paksi Zsombor (Csács-NSE), Fülöp Soma (Bak). Az ifjúsági együttestől kerültek fel: Szabó Barnabás, Novák Milán, Sipos Róbert, Horváth Bendegúz, Csiszár Soma.
Távozott: Szinay Bende­gúz, Fábián Kristóf, Szabó Martin, Czirjék Zoltán (valamennyien Technoroll Teskánd), Czafit Balázs (?), Temlén Máté (?), Dömötörfy Bálint (Szepetnek), Bakó Barnabás (Zalalövő), Kálovits Henrik (Magnetic ATE), Wettstein Armand (befejezte), Szekeres Ákos (Police-Ola).
Edző: Dobos Sándor.

Zalalövő

Érkezett: Bakó Barnabás (Andráshida SC), Molnár Ákos, Végh István (U19-ből).
Távozott: –.
Edző: Ostrom János.

Zalaszentgrót

Érkezett: –.
Távozott: Farkas Ferenc (befejezte).
Edző: Jankovics Péter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában