Vádemelés

2022.10.05. 13:00

Sorozatban csalt a kemendollári férfi

Tizenhárom millió forintot meghaladó összeggel verte át ügyfeleit az a fiatal kemendollári férfi, aki ellen nemrég emeltek vádat.

Arany Gábor

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

A büntetőeljárásról dr. Pirger Csaba, a megyei főügyészség sajtószóvivője adott ki tájékoztatót. Eszerint az 1990-ben született kemendollári férfi munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, megélhetését a 2019 szeptemberétől 2021 tavaszáig tartó csalássorozattal szerzett pénzből biztosította. A vádiratba 16 esetet foglaltak bele. A fiatal férfi többnyire internetes hirdetésekben ajánlotta fel kisgépek, járművek javítását, illetve alkalmanként eladását, de még kerítésépítést is elvállalt. Utóbbival 2020. június végén Karmacson bízták meg, és adtak neki 350 ezer forint előleget, aztán többet nem is látták. Azokban a napokban egy boncodföldei cég számára vállalta el egy Renault Macott  tehergépkocsi javítását, átvett 100 ezer forint előleget, és többet nem jelentkezett. Az 1,7 millió forintot érő gépkocsit nem javította meg, hanem 300 ezerért eladta. Megbízója szerencséjére ezt később a rendőrök lefoglalták és visszaadták neki.

Szintén még ezen a nyáron történt, hogy eladott egy robogót, ami rövid időn belül elromlott, így a tulajdonosa visszavitte hozzá javításra. A fiatal férfi ezt elvállalta, de javítás helyett eladta egy másik vevőnek a kétkerekűt.

Októberben ennél sokkal nagyobb üzletet kötött, egy Heves megyei cég számára három, összesen 5 millió forintot érő tehergépkocsi javítását, átalakítását vállalta el, a munkálatokra 800 ezer forint előleget vett át. Ezt követően a járműveket eladta értékük töredékéért. A rendőrök később két gépkocsi nyomára jutottak, ezeket lefoglalták és visszaadták a tulajdonosuknak, így az 5,8 millió forintos kárból 2 millió megtérült. Másik esetben, 2021. január elején ő kínált eladásra három személyautót (Peugeot 607, BMW 525 és BMW 730D) 480 ezer forintért egy fonyódi vevőnek, aki májusig részletekben kifizette a pénzt, aztán többet nem tudta elérni az eladót és egy autót sem kapott.  

A  kemendollári férfi mindezek mellett vállalt gépjárműbeszerzést külföldről, illetve behozott autó belföldi forgalomba helyezését, de csak a pénzt vette át az eljárásokra, többet nem tett.  A nagyobb tételek mellett alkatrésszel is “kereskedett”, hengerfejet, turbótöltőt, motort, lökhárítót árult,  a pénz átvétele után azonban eltűnt ügyfelei szeme elől, a portékákkal ugyanis nem rendelkezett.

A Keszthelyi Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a kemendollári férfi ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!