Zeginfó

2023.03.23. 16:30

Közgyűlési döntésekről számolt be Balaicz Zoltán polgármester

Elektromos rollerek kölcsönzéséhez is lehet közterületet igénybe venni.

Arany Gábor

Balaicz Zoltán polgármester

Fotó: ZH

Az ehhez szükséges rendeletmódosításról is döntött csütörtökön a városi önkormányzat 25 napirendi pontot két óra alatt megtárgyaló soros közgyűlése. A testületi határozatokról Balaicz Zoltán polgármester adott összefoglalót. Mint beszámolt róla, az e-rollerek kölcsönzésében vezető amerikai Bird cég magyarországi partnere jelentkezett az önkormányzatnál, hogy a szolgáltatást elindítaná Zalaegerszegen is. Ehhez e-rollerpontokat alakítanak ki, mégpedig harmincat közterületen s további 13 nyilvánosan hozzáférhetőt, de nem az önkormányzathoz tartozó területen. A három hónapos próbaüzem 100 e-rollerrel indul és olyan feltételekkel, ami rászorítja a használókat arra, hogy a legfeljebb 2 négyzetméter nagyságú, 8 járművet befogadó e-ponton tegyék le a rollert. A cégtől pedig elvárják, hogy a használt, legfeljebb 25 km/óra sebességre képes eszközöket fél órán belül feltöltöttekkel cserélje le. Ennek elmaradását bírsággal szankcionálja az önkormányzat. A részletekről a cég április elején tart tájékoztatót. A próbaüzem lejárta után kiértékelik a tapasztalatokat, és az igényeknek megfelelően módosítanak az e-pontokon.

A polgármester szólt arról is, hogy a szociális alapon nyújtható különböző támogatásokra vonatkozó jövedelmi határokat megemelték, ily módon bővült az igénylők köre. Döntöttek térítési díjakról is, több emelkedett, de a bölcsődei gondozási díj, valamint az alapellátáson túli szolgáltatások díja nem változott. A szociális ellátás díjait sávosan emelték, és ezekhez új jövedelemhatárokat határoztak meg.

Megváltoztatták a településszerkezeti tervet és az építési szabályzatot. Ennek kapcsán két helyszínt emelt ki Balaicz Zoltán. A Petőfi és Vizslaparki utca sarkán lévő, évek óta beépítetlen terület új gazdára talált, és a tervek szerint társasház fog itt állni. A másik érintett terület a déli iparterületen, a Posta út mellett található. A változtatást a Flex bővítése indokolta, ugyanis jelentős autóipari beruházás kezdődik itt.

Új ügyvezetőt választottak az alsóerdei szabadidőparkot működtető Zalaegerszegi Élménypark Kft. élére. A céget eddig a Zalaegerszegi Létesítményfenntartó Kft. ügyvezetője, Bánhegyi Péter irányította, aki jelezte, hogy a két cég együttes irányítása túlzott megterhelést jelent, ezért a kettős szerepet anno egy évre vállalta el. Ennek leteltével pályáztatás nélkül három hónap próbaidővel az év végéig kapott ügyvezetői megbízást Tüske Adrián az alsóerdei sport- és rekreációs központ irányítására. Korábban vezette a márokföldi kalandparkot, a csesztregi szabadidőparkot, Budapesten a Titanic és a Body Kiállítást.

Módosították a Bursa Hungarica felsőoktatási szociális ösztöndíj feltételeit, ezentúl még többen tudnak erre majd pályázni. A közgyűlés meghallgatta a Beszerzési Testület beszámolóját. Ebből kitűnt, miszerint 2022-ben 53 közbeszerzési szerződést kötött az önkormányzat, amiből 42 helyi, zalai, zalaegerszegi céget érintett, ez 80 százalékos arány a helyiek javára, ráadásul mindez 20 különböző székhelyű vállalkozást jelent.

Tájékoztató hangzott el a város környezetvédelmi programjának végrehajtásáról. Ennek egyik eleme volt a kerékpárutak hálózatának fejlesztése.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában