Sajtótájékoztató

2023.03.28. 13:31

Közgyűlési döntésekről a Fidesz-frakció

A legutóbbi önkormányzati közgyűlésen megemelték jövedelmi értékhatárokat annak érdekében, hogy az eddiginél többen tudják igénybe venni az önkormányzati gyógyszertámogatást, a gyógyászati segédeszközök támogatását, a lakásfenntartási segélyt és a gyermekétkeztetési támogatást.

Arany Gábor

Dr. Káldi Dávid

Fotó: Pezzetta Umberto

Elsőként ezt emelte ki a múlt héten tartott közgyűlésen hozott döntések sorából a Fidesz-KDNP-frakció vezetője, dr. Káldi Dávid a frakció keddi sajtótájékoztatóján. A szociális szolgáltatásokról és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról szóló rendelet módosításának értelmében valamennyi alapszolgáltatás esetében az eddigi egy főre eső 180 ezer forintos jövedelmi határt 240 ezer forintra emelték. Azaz e felett intézményi, teljes térítési díjat, míg alatta személyi térítési díjat kell fizetni.

Szólt arról is, hogy 25 napirendi pont egyikeként megtárgyalva a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjpályázat esetében is módosítottak, az eddigi 94 050 forintról 114 ezerre emelkedett az egy főre számított jövedelem határa. Azaz a szociális vetítési alap 330 százalékról 400-ra emelkedett. Ennek következményeként ezentúl még többen pályázhatnak a Bursa Hungarica felsőoktatási szociális ösztöndíjra, amely az elmúlt két évben szinte minden esetben a maximálisan adható havi 15 ezer forint támogatást jelentett a hallgatók számára. 

Az elmúlt év áprilisában megnyílt alsóerdei sport- és élményparkot működtető cég élére választottak ügyvezetőt, szólt másik napirendi pontról Szilasi Gábor frakcióvezető-helyettes. Mint emlékeztetett rá, az üzemeltetést ideiglenesen a Zalaegerszegi Létesítmény-fenntartó Kft. ügyvezetője, Bánhegyi Péter felügyelte. A közgyűlés most pályáztatás nélkül Tüske Adriánt bízta meg az ügyvezetői feladatok ellátásával, három hónap próbaidőt kikötve. 

A frakcióvezető-helyettes kitért arra a döntésre, ami lehetővé teszi  az eddiginél nagyobb számban elektromos rollerek kölcsönzését a városban. Az amerikai Bird cég  magyarországi érdekeltsége jelentkezett ilyen rendszer telepítésének ötletével. Első körben 43 kölcsönzési pontot alakítanának ki, ebből 30 önkormányzati terület, ezek használatáért díjat fizet a vállalkozás a városnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában