Helyi sport

2023.03.28. 20:00

Ez a hét akár sordöntő is lehet az NB III-ban

A tavasz első hétközi fordulója következik a labdarúgó NB III Nyugati-csoportjában. A zalaiak közül ezúttal csak a harmadik helyen tanyázó FC Nagykanizsa játszik idehaza, amelyre igencsak nehéz hét vár...

Kerkai Attila

Az FC Nagykanizsa együttese szerdán és vasárnap is hazai találkozóra készül Fotó: Szakony Attila

A ”sűrített” program eleve sokkal megterhelőbb az amatőr osztályokban. Az FC Nagykanizsa ráadásul ezen a héten két erősebb csapatot „fogott ki”, hiszen szerdán - kezdés: 16.00 - előbb az ETO Akadémia lesz a vendég, majd vasárnap egy igazi rangadó vár rá, hiszen a második helyezett Veszprém érkezik Nagykanizsára.

Nézzük, miként készül erre a két találkozóra Gombos Zsolt, a dél-zalaiak szakvezetője, aki először egy kellemetlen hírrel szolgált.

-Kemény meccset játszottunk legutóbb, és egy hiányzónk biztosan lesz szerdán, Kószás Krisztián - indított evvel a szakvezető. - Eltörött az egyik lábujja, az majd később derül ki, hogy vasárnap számíthatok-e rá. A szerdai feladat egyértelmű, vagyis tartsuk itthon a három pontot. Agilis, fiatal csapatot fogadunk, amely gyors, technikás futballt játszik. Sok minden függ attól, hogy ebben a két napban miként sikerül regenerálódni, hogy aztán vasárnap újra itthon játszunk. Motiváltak a srácok, de egyelőre nem foglalkozunk még a Veszprém elleni találkozóval.

Nincs könnyű helyzetben a Technoroll Teskánd együttese, amelyre két idegenbeli mérkőzés vár. Szerdán (13.00) előbb a Kelen SC vendége pergel Attila csapata, majd vasárnap a Zsámbékhoz utaznak.

– Mindenképpen sorsdöntő lehet ez a hét - ismerte el a szakvezető - Két, kiesési rangadónak is nevezhető mérkőzés vár ránk, melyeken megpróbáljuk a legtöbb pontot kihozni. A legfőbb gondunk az, hogy hiányoznak a gólok, hiszen tavasz során az összes vesztes meccsünkön játékban pariban voltunk az ellenfelekkel. Nem adtunk fel semmit, de a sorsunk ezen a héten nagyban eldőlhet, ha nem gyarapodnak a pontjaink száma.

A ZTE FC II. együttese a Fehérvár FC II. vendége lesz szerdán 16 órától. Koller Zoltán vezetőedző kerete kiegészülhet az első csapattal készülő fiatalokkal, de összességében a kék-fehérekre egy nehéz meccs vár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában