A neológia bölcsője

2023.05.29. 15:30

Fontos a gyász mellett arra is emlékezni, hogy mennyire élő volt a nagykanizsai zsidó közösség

Vasárnap a városból és a környékéről 1944-ben elhurcolt zsidó áldozatokra emlékeztek a zsinagógánál.

Korosa Titanilla

Az emlékoszlop mellett a zsinagóga bejáratánál közösen imádkozott Budai Miklós kántor és Radvánszki Péter rabbi (balról jobbra)

Fotó: Korosa Titanilla

Ahogy az az ott található emlékoszlopon is olvasható, 1944. április 26. és 28. között közel 3 ezer zsidó lakost deportáltak koncentrációs táborba, kényszermunkára, közülük 2700-an ott vesztek. A Nagykanizsai Zsidó Hitközség tagjai és vendégeik rájuk és a holokauszt többi áldozatára is emlékeztek.

A rendezvényen Lévai Ibolya, a hitközség alelnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Radvánszki Péter rabbi emlékezett.

– Fontos a gyász mellett arra is emlékezni, hogy mennyire élő volt a nagykanizsai zsidó közösség – mondta. – A modern korszellem tüze hatotta át, 1829-ben már kórus énekelt a zsinagógában, 1845-ben az országban elsőkként orgonát helyeztek el itt. Ez a hely a neológia bölcsője, itt dolgozott Löw Lipót az 1840-es években. A kiállításokon is látjuk, hogy mennyire gazdag volt a közösség kulturális, oktatási, tudományos tevékenysége, modern és pezsgő élet zajlott Nagykanizsán.

Majd arról beszélt, hogy 79 évvel ezelőtt szembesültek a zsidók a velük szembeni féltékenységgel, mikor ingó és ingatlan vagyonukat elkobozták, kifosztották őket és könyörtelenül hajtották őket gyűjtőtáborba. Ma kötelességük emlékezni halottaikra, az áldozatokra, de az is fontos, hogy folytassák a zsidó életet, a közösség szeretetét, fenntartsák a szeretet lángját, melyet kioltani nem lehet. 

Részt vett a megemlékezésen Hoffmann Judit túlélő is, aki beszélt az őt akkor ért megpróbáltatásokról, elmondta, hogyan került Auschwitzba családjával, ahol elszakították őket egymástól, és őt kényszermunkára küldték. Családtagjaival ellentétben életben maradt és 1945 nyarán hazatért Magyarországra.

Végül a résztvevők egyenként elhelyezték el az emlékezés köveit a zsinagóga főbejáratánál. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában