PL: Ronaldo szerződésének felbontásán gondolkodik az MU – sajtóhír

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2022.11.19. 12:27
null
A United Ronaldo szerződésének felbontását fontolgatja (Fotó: AFP)
Amint azt korábban megírtuk, Cristiano Ronaldo hatalmas port kavaró interjút adott Piers Morgannek, amelyben kritizálta a Manchester United tulajdonosait, vezetőségét, menedzserék, valamint csapattársait. A  klub szűkszavú közleményben közölte, hogy megvizsgálja jogi lehetőségeit az eset kapcsán – angol és olasz médiainformációk szerint a játékos szerződésének felbontását fogjál kezdeményezni.

 

A The Athletic információi szerint a Manchester United Cristiano Ronaldo szerződésének felbontásának lehetőségét vizsgálja, a neves olasz sportújságíró, Fabrizio Romano pedig úgy tudja, a klub arra fogja utasítani a játékost, hogy a világbajnokságot követően ne térjen vissza a carringtoni edzőközpontba.

A The Athletic ügyvédeket is megkérdezett, szerintük minden Premier League-ben játszó labdarúgó aláír egy olyan megállapodást, amelynek egyik záradéka az, hogy nem mondhat vagy írhat olyat, amivel a klub hírnevét károsítja vagy rossz fényben tünteti fel.

Az is a megállapodások részét képezi, hogy ha lehetséges, a játékosoknak előre értesíteniük kell klubjukat arról, hogy nyilatkoznak. Az amerikai portál információi alapján a manchesteriek vasárnap, az első részletek nyilvánosságra kerülését megelőzően nem sokkal értesültek Ronaldo képviselőitől az interjúról – pedig azt Morgan szerint már az azt megelőző héten rögzítették.

A megkérdezett ügyvédek szerint könnyen bebizonyítható a portugál szerződésszegésnek minősülő magatartása. Ha a „vörös ördögök” felbontják a szerződését, Ronaldo szabadon igazolhatóvá válik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik