Championship: menedzser lett az Arsenal, a Man. City és a Liverpool korábbi védője

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.29. 11:54
null
Kolo Tourét nevezték ki a Wigan menedzserének (Fotó: Getty Images)
A 24 csapatos angol másodosztályban (Championship) 21 mérkőzés után hat győzelemmel, öt döntetlennel és 10 vereséggel 22., kieső helyen álló Wigan Athletic hivatalos honlapján számolt be róla, hogy az Arsenal, a Manchester City és a Liverpool korábbi elefántcsontparti védőjét, Kolo Tourét nevezte ki a csapat új menedzserének.

A Wigan hivatalos honlapján ismertette, három és fél éves szerződést kötött a Leicester City szakmai stábjából érkező, korábbi 120-szoros elefántcsontparti válogatott védővel. Kiemelték, Kolo Touré játékos-pályafutása során olyan edzők kezei alatt dolgozott, mint Arséne Wenger, Roberto Mancini, Jürgen Klopp és Brendan Rodgers.

Kolo Touré mellett csatlakozik a szakmai stábhoz Kevin Betsy és Ashvir Johal is, míg a Wigan eddigi menedzsere, Rob Kelly marad a stábban és másodedzőként segíti Touré munkáját.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik