PL: hosszú távra kötelezte el magát az Arsenal brazil támadója

Vágólapra másolva!
2023.02.03. 10:46
null
Gabriel Martinelli hosszú távú szerződést írt alá az Arsenallal (Fotó: Getty Images)
Már negyedik idényét kezdte meg az Arsenalnál a még mindig csak 21 éves Gabriel Martinelli, aki most új, hosszú távú szerződést írt alá a klubhoz” – olvasható az Arsenal honlapján.

Mint arra a Premier League éllovasa emlékeztetett, a brazil válogatott támadó már 111 mérkőzésen lépett pályára az Arsenal színeiben, s őt választották a hónap játékosának 2021 decemberében és 2022 januárjában is.

A brazil nemzeti csapatban 2022 márciusában debütáló, hatszoros válogatott támadó – aki ott volt a katari világbajnokságon és az U23-asokkal megnyerte a tokiói olimpiát is – a mostani évadban 27 mérkőzésen kapott lehetőséget klubcsapatában, ezek közül 19-en kezdőként, s hét gólnál, illetve két gólpassznál jár.

Martinellit az Arsenal még a 2019–2020-as idény előtt szerezte meg az Ituanótól, melynek színeiben már 16 évesen bemutatkozott a felnőttek között, míg a londoniaknál 2019 augusztusában, a Newcastle United elleni mérkőzésen debütált, első gólját pedig egy hónappal később, a Nottingham Forest elleni Ligakupa-mérkőzésen szerezte, ráadásul akkor duplázott.

Martinelli hosszú távú szerződést írt alá az Arsenallal, de a klub azt már nem hozta nyilvánosságra, pontosan meddig szól az új szerződés.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik