PL: bajnokesélyeshez illő játékkal győzött az Arsenal

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.04.01. 18:06
null
Gabriel Jesus két góllal vette ki a részét az Arsenal győzelméből (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó Premier League 29. fordulójában a Manchester Cityhez hasonlóan a lsitavezető Arsenal is 4–1-re győzött. 

 

Azok után, hogy a Premier League 29. fordulójának első mérkőzésén a Manchester City győzött a Liverpool ellen, az Arsenalon volt a nyomás: a Leeds elleni hazai pályánmindenképp nyernie kellett ahhoz, hogy ne csökkenjen a címvédővel szemben a forduló előtti nyolcpontos előnye a tabellán.

Ennek megfelelően a találkozó elejétől az Arsenal irányított, de a hazai fölény helyzetekben az első fél órában nem mutatkozott meg. Aztán a világbajnokságon megsérült és azóta csak a harmadik meccsén játszó, de először kezdő brazil Gabriel Jesus harcolt ki 11-est Luke Aylinggal szemben és értékesítette is a büntetőt (középre lőtt, a kapus jobbra vetődött). Korábban a Manchester Cityben tízből csak öt büntetőt váltott gólra, az Arsenalban pedig ez volt az első gólja 11-esből és először volt eredményes október óta.

A gól után már jöttek futószalagon az Arsenal-helyzetek. Gabriel Martinelli távoli emelésénél Ayling a gólvonalról még mentett, a második félidő elején viszont Martinelli passzából Ben White növelte az előnyt, majd Leandro Trossard jobbról középre passzolt labdájából Jesus szerezte meg a meccsen a második, a bajnokságban már a hetedik gólját, végleg eldöntve ezzel a három pont sorsát.

Az Arsenal végül úgy nyert simán, 4–1-re – miután Rasmus Kristensen megpattanó lövésével szépített a Leeds, de Granit Xhaka egy fejes góllal válaszolt –, hogy egyik legjobbja, Bukayo Saka csak csereként lépett pályára a 60. percben. A londoniak ezzel a sikerrel visszaállították a tabellán a Cityvel szemben a forduló előtt meglévő nyolcpontos előnyüket. Az Arsenal így már hetes győzelmi sorozatnál tart a bajnokságban, ami a leghosszabb, mióta Mikael Arteta irányítja a kispadról a csapatot.

A bennmaradásért küzdő Bournemouth 0–1-es félidő után 2–1-re győzött otthon a Fulham ellen. A forduló előtt egyformán 42-42 ponttal állóBrighton és a vendégBrentford csatájában háromszor is vezetést szereztek a látogatók, de a világbajnok argentin Alexis Mac Allister a 90. percben értékesített 11-esével megmentett egy pontot a hazaiaknak.

A Crystal Palace otthon az első félidőben, 45 perc alatt 19 lövéssel próbálkozott a Leicester ellen, amiből csak négy ment kapura, és egyikből sem született gól, a második félidőben pedig a vendégek szerezték meg a vezetést. Azonban Daniel Iversen kapus öngólja révén előbb egyenlített, majd a 95. percben Jean-Philippe Mateta góljával fordított is a londoni gárda. Így győzelemmel tért vissza a kispadra a csapatot 2017 és 2021 között már irányító, 75 éves Roy Hodgson, aki március 21-én váltotta az eddigi menedzsert, Patrick Vieirát. A Palace 12 nyeretlen meccs (közte hét vereség, ebből négy a legutóbbi négy fordulóban, sorozatban) után győzött ismét. A Nottingham–Wolverhampton találkozón a hazaiak vezettek sokáig, de a 83. percben Daniel Podence beállította az 1–1-es végeredményt.

ANGOL PREMIER LEAGUE
29. FORDULÓ
Arsenal–Leeds United 4–1
(G. Jesus 35., 55. – a másodikat 11-esből, White, 47., Xhaka 84., ill. Kristensen 76.)
AFCBournemouth–Fulham 2–1 (Tavernier 50., Solanke 79., ill. A. Pereira 16.)
Brighton–Brentford 3–3 (Mitoma 21., Wellbeck 28., Mac Allister 90. – 11-esből, ill. Jansson 10., Toney 22., Pinnock 49.)
Crystal Palace–Leicester City 2–1 (Iversen 59. – öngól, Mateta 90+5. ill. R. Pereira 56.)
Nottingham Forest–Wolverhampton Wanderers 1–1 (B. Johnson 38., ill. Podence 83.)
KÉSŐBB
18.30:
Chelsea–Aston Villa (Tv: Spíler1)
KORÁBBAN
Manchester City–Liverpool 4–1 (Álvarez 28., De Bruyne 46., Gündogan 53., Grealish 74., ill. Szalah 17.)

VASÁRNAP
15.00: West Ham–Southampton
17.30: Newcastle United–Manchester United

HÉTFŐN
21.00: Everton–Tottenham Hotspur

 

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 29 23 3 3 70–27 +43 72
2. Manchester City 28 20 4 4 71–26 +45 64
3. Manchester United 26 15 5 6 41–35 +6 50
4. Tottenham 28 15 4 9 52–40 +12 49
5. Newcastle 26 12 11 3 39–19 +20 47
6. Brighton & Hove Albion 26 12 7 7 49–34 +15 43
7. Brentford 28 10 13 5 46–37 +9 43
8. Liverpool 27 12 6 9 48–33 +15 42
9. Fulham 28 11 6 11 39–39 0 39
10. Chelsea 27 10 8 9 29–28 +1 38
11. Aston Villa 27 11 5 11 35–39 –4 38
12. Crystal Palace 29 7 9 13 24–39 –15 30
13. Wolverhampton 29 7 7 15 23–42 –19 28
14. Nottingham Forest 28 6 9 13 23–50 –27 27
15. Bournemouth 28 7 6 15 27–55 –28 27
16. Leeds United 28 6 8 14 36–48 –12 26
17. Everton 28 6 8 14 22–40 –18 26
18. Leicester City 28 7 4 17 39–49 –10 25
19. West Ham 26 6 6 14 24–34 –10 24
20. Southampton 28 6 5 17 23–46 –23 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik